Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

Együtteseink

 

SZIMFONIKUS ZENEKAR

A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának Szimfonikus Zenekara az intézet megalakulása óta, több mint harminc éve működik. Fő feladata a klasszikus zenekari repertoár mellett kortárs zeneszerzők műveinek bemutatása. Olyan nagyhírű karmesterekkel és szólistákkal koncerteztek együtt, mint Rupert D’Cruze, Wolfgang Gabriel, Falvai Sándor, Lantos István, Perényi Eszter. A zenekar vendégszerepléseken vett részt Európa különböző országaiban, Szlovákiától Angliáig. A rendszeres egyetemi hangversenyek (Tanévnyitó, Karácsony, Húsvét) mellett több alkalommal sikerrel szerepeltek a "Bartók +..." Miskolci Nemzetközi Operafesztivál programjaiban is.  A zenekar művészeti vezetője Bartal László karnagy úr, a Magyar Állami Operaház művésze.

 

 

VEGYESKAR

A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kar Vegyeskara, az egyetem fúvós, gitáros, zongorista és magánének szakos hallgatóiból áll. Repertoárjuk széles, a reneszánsztól egészen a kortás művekig szívesen énekelnek. Gyakran lépnek föl az egyetem fúvósegyüttesével, vonós és szimfonikus zenekarával.

A kórus fontos szerepet játszik a város zenei életében. Évente 8-10 koncerted ad a Miskolci Ars Sacra Fesztiválon, a Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozón, egyetemi hangversenysorozatokon, zene világnapi, adventi, karácsonyi és húsvéti koncerteken. Hangversenyeik alkalmából számos kortárs művet mutattak be.

A kórus zongorakísérője Gulybánné Varga Krisztina mesterpedagógus. A vegyeskar karnagya Orosz-Tokár Edina egyetemi tanársegéd.

 

 

 

KAMARAKÓRUS

Az „In Aeternum” Kamarakórus a Bartók Kórus korábbi és jelenlegi tagjaiból alakult 2013 szeptemberében, amely több sikeres hangversenyt adott Miskolcon és a környező településeken. Első nemzetközi megmérettetésként a pozsonyi kórusversenyen vett részt, ahol folklór kategóriában első díjat nyert. Jelenleg a karvezetést tanuló hallgatók gyakorlókórusának szerepét is betölti. Az együttest Sándor Zoltán karnagy vezeti.

 

 

NŐIKAR

A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kar Nőikara 1987-ben eredetileg az intézmény gyakorlókórusaként alakult. Rendszeres szereplője a város zenei életének, számtalan rádiófelvétel, CD lemezek, bel-és külföldi koncertek jellemzi tevékenységét. Nemzetközi versenyen első alkalommal 2001-ben vettek részt Fivizzanoban (Olaszország), ahol nőikari, és egyházzenei kategóriában első díjat kaptak. Azóta számos rangos nemzetközi verseny és fesztivál - Arezzo, Cantonigros, Debrecen, Krosno, Loreto, Neuchatel, Verona - résztvevői voltak. A reneszánsztól a XX. századig terjedő a capella repertoárja mellett rendszeresen vállalkozik oratórikus művek bemutatására is.  A kórus 2018-tól felvette a Miskolci Egyetem Nőikara nevet. Karnagya Sándor Zoltán, az Intézet tanára.

 

 

VONÓSZENEKAR

A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Kar Vonószenekara 1999 óta működik folyamatosan Kostyál Kálmán vezetésével. Repertoárja felöleli a korai barokktól (Purcell, Bach) egészen a XX. század végéig (Fekete Gyula) terjedő zeneirodalmat, mely természetesen a növendékek cserélődésével együtt folyamatosan változik. Büszkék vagyunk arra, hogy régebben végzett növendékeink sokszor visszajárnak ezekre az órákra.

 

 

RÉZFÚVÓS EGYÜTTES

Magyarországon az 1980-as években óriási fejlődésen ment át a rézfúvós kamarazene. A kortárs zeneszerzők sorra írták műveiket rézfúvós kvartett, kvintett és szextett formációkra. Barcson évente nemzetközi rézfúvós kamarazene versenyeket rendeztek. Világhírű előadók vonzották a szakma kicsinyeit, s nagyjait. Sorra alakultak Philip Jones együttesének hatására a nagy együttesek is. A miskolci főiskolán 1984-85. tanévben alakult meg az úgynevezett „Nagyparti” 4 trombita, kürt, 4 harsona és tuba. Bizonyos művekhez ütősök is csatlakoztak. Az alapötlet Várkoly Imre akkori főiskolai hallgató nevéhez fűződik, s az első koncert után Nemes Ferencné lesz az együttes vezetője. A nyolcvanas évek vége felé éri el első virágkorát az együttes, melynek repertoárja a reneszánsztól a kortárs zenéig terjed. Ekkor léptek fel Olaszországban, Ausztriában, Németországban, Angliában. A belgiumi Nerpeltben rendezett fúvósversenyen „Cum laude” díjat nyertek.
2006-ban vette át Zobay Béla az együttes vezetését, aki közben megalapította a Szakiskola Rézfúvós együttesét és szép sikereket ért el a középiskolásokkal. Klasszikus és szórakoztató hangvételű művekkel bővítette főiskolai repertoárt. Az Egyetem szolgálatában, rendszeresen szerepelnek a különféle rendezvényeken. Visszatérő vendégei az Észak-Magyarországi trombitás találkozóknak, a Borsod, Heves és Pest megyei Rézfúvós versenyeknek, népszerűsítve a Zeneművészeti Intézetet. 2010-ben Szlovákiában Kassán szerepeltek. Évente fellép a Karácsonyi koncerteken, az utóbbi időben pedig a nagyzenekari hangversenyeken is, Bartal László karnagy vezetésével. Olyan műveket szólaltattak meg, mint Rimszkij-Korszakov: Egy éj a kopár hegyen; Muszorgszkij-Ravel: Egy kiállítás képei (részletek) és Haendel: Tűzijáték Szvitjének rézfúvósokra írt hangszerelései. Elmondhatjuk, hogy ezekkel a művekkel az együttes életében beköszöntött a második virágkor.

 

 

RÉGIZENE EGYÜTTES

Régizene együttes

Az Intézetben 1998-ban alakult meg a furulya tanszak, melynek tevékenységi körét azóta is első sorban a régi korok muzsikái határozzák meg. 2008-tól lett lehetőség Régizene együttes tantárgy létrehozására, mely ekkoriban még elsősorban kisebb zenei formációk működését tudta biztosítani. 2018-tól jött létre egy nagyobb együttes, ahol a furulyások mellett gitárosok, vonósok, rézfúvósok és énekesek is megjelentek. Egyre több lehetőség van arra, hogy a mai modern hangszereken játszó hallgatók régi hangszerek hiteles másolatait is kipróbálhassák, és az együttes munkájában aktívan használják. A létszámában folyamatosan bővülő csapat elsősorban a 16-17. századi zeneirodalom igen ritkán hallható remekműveit tűzi műsorára, melyet lehetősége volt már többször is bemutatni a miskolci közönségnek.

 


GITÁRZENEKAR

A Bartók Béla Zeneművészeti Kar Gitárzenekara hosszú évek óta működik, mely az összes gitáros hallgatót bevonja munkájába. Adott volt a lehetőség, hiszen immár jó ideje két főtárgy tanár tanít intézetünkben, így folyamatos a növendék létszám és az utánpótlás. Korunk zenei termése egyre csak fejlődik, és számtalan olyan kompozíció kerül a koncertpódiumokra és a zenekar műsorára, melyek hírneves szerzőktől származnak (Szokolay Sándor, Szigeti István, Pavlovits Dávid, Roland Dyens, Leo Brouwer, Andrew York, Richard Charlton). Emellett alkalmas a gitár zenekari együtt muzsikálás olyan remekművek megszólaltatására is, mint J. S. Bach Brandemburgi versenyeinek átiratai, ezáltal a gitárosok is átélhetik azt a katartikus élményt, amit a vonós zenészek. A gitárzenekarral iskolai és városi rendezvényeken szerepelünk többször, valamint a régió számos rendezvényein.